Egy hónappal ezelőtt Bölcs Zoli sporttársammal megjártuk a poklot – végigzakatoltuk a Predator Master Weekend-et Moninceben. Ott az akadályok kifogtak rajtam – párnál megkotlottam. Idén először a Predator kilépett Csehországból és egy rövid futam erejéig (Dril) eljöttek Pozsony mellé így kihagyhatatlan volt a történet. Remek alkalomnak tűnt hogy elégtételt vegyek. A szombati Brutálfutáson kellően szétcsaptam magam és a vasárnap hajnal 5-ös indulás után a rajtnál nem igazán éreztem a parazsat. Azt terveztem, hogy a szokásos „öregesen, nyomatékból” taktika mellé még a felezőt is bekapcsolom. Nyargalás helyett jó sok időt áldozok majd az akadályokra. Szokás szerint a pálya nem volt titok. A rajt mellett ki volt rakva a komplett térkép – 8.5km, 350m körüli szint. Hegyre fel, majd vissza. Félúton a zúzós akadályok első adagja. Aztán megint hegyre fel és a fesztiválterületre visszatérve a maradék gyilkos akadályok. Büntetésként (handicap) itt nem pókjárás hanem futás, illetve homokzsák és vödörcipelés volt a menü.
A pálya nem titok - lehet okoskodni...
A rajt után az első kaptatón néhány bemelegítő akadály jött szembe. A szokásos vízszintes oszlop amin 1.80 körüli magasságban át kell fordulni, döntött fal, balansz. Nem volt gond – ahol nem ment ott a csehszlovák komákkal áttologattuk egymást.
Az átfordulós. Egyszerű - vagy nem?
Az „Icebug traverz” most csak egy darabból állt, viszont azt a tökömnyi lábtámaszt levették róla. Openben indultam – megtolták a seggem és így simán ment…
A traverz - no oda kapaszkodj fel...
A terep nem volt túl izgalmas – hegyre fel, majd le. Víz sehol, csak nyargalás. A hegyről leérve egy tisztáson jöttek az első igazi akadályok. A három méter körüli palánk már ismerős volt Moninecből. Ott volt rajta fellépő – annak segítségével a harmincnegyedik próbálkozásra sikerült is. No itt még open-ben is csak a lányok használhatták a fellépőt. Volt is baj – nem kicsi. Csehszlovák cimborákkal átdobáltuk egymást, de úgy se volt egyszerű.
A palánk - “Mint borjú az újkapura”
Aztán jött egy új akadály aminek a képét már egy héttel korábban feltették az FB-re. Találgattunk is, hogy ezt vajon hogyan…
Vízszintesen fel volt lógatva egy deszka olyan 1.60 magasságban aminek a két oldalán sárga kapaszkodók voltak aszimmetrikusan. A szabály az volt, hogy lábbal rá lehet kulcsolni a deszkára de kézzel csak a kapaszkodókat lehet használni – ezek viszont vagy a jobb vagy a bal oldalon voltak. Nem volt egyszerű…
Az új oldaltkapaszkodós...
Flying totem – az oszlop alja 1.50 centi környékén. Ugorj fel és kapaszkodj. Láttam egy ufót akinek sikerült – mi a maradék csapatmunkában oldottuk meg.
Flying totem - megy az okoskodás a csehszlovák komákkal. Volt folyékony magnézium osztás de aztán inkább feltettük egymást...
A Predator-os A-monkey szerűség. Marha meredek és nem csövekből, hanem deszkákkal. No ez most simán sikerült. Nagyon boldog voltam!
A-monkey szerűség kicsit feltupírozva
A Predator ikonikus akadálya a csúszda itt sajnos nem vízbe dobott. Egy meredek lejtő oldalán volt kiépítve és egy halom szénába esett be az ember. Természetesen locsolták és jópofa is volt, de sajnos nem az igazi 10 méteres repülős történet.
A csúszda - jópofa volt, de nem az igazi...
Volt még valahol ezen a környéken egy zsákcipelés is. Nem volt kritikus – főleg nem a Masakr rajt 50 kilós zsákjaival összevetve. Aztán megint hegyre fel majd vissza a fesztiválterület felé. Már hallottam a zenét és láttam az alagút végét. 7 km felett voltam és még csak egy óránál jártam – no gondoltam ez valami világbajnok idő lesz. Aztán 1.44 lett a vége mert itt jött még a lényeg…
A lajhármászás nem szokott gondot okozni. Idehaza általában nagyon rövidek a kötelek de még a bécsújhelyi SR-en is erőlködés nélkül letoltam kétszer a viszonylag hosszú lajhárt. Ebből arra következtettem, hogy itt sem lehet gond. Mászókötéllel kellett felmenni a spaniferig – nem gond. Szépen elindultam, másztam, másztam, másztam – aztán kezdett kicsit fárasztó lenni. Pihentem – másztam, másztam – pihentem – másztam – pihentem, pihentem – és elfogytam. Egyszerűen nem ment tovább. Úgy éreztem már egy kilométert mentem azon a rohadás spaniferen, pipa is voltam hogy itt valahol a vége környékén kell feladnom. Aztán mikor lejöttem akkor láttam, hogy lósz@rt sem haladtam – kb. csak a feléig jutottam. Legalább 40 méter hosszú volt az a dög – bizony ilyet még eddig nem láttam, ki is fogott rajtam. A büntetés vödörcipelés marha hosszan. Volt időm közben nézni a többieket. A normál lajhárpózban senkinek sem sikerült – csak a felfekvős ausztrál stílus működött, de aki így próbálkozott az is megszenvedett rendesen.
Természetesen jött a felfüggesztett tüske-oszlop. Olyan magasságban, hogy a legalsó tüskét is csak ugorva tudtam volna berakni. Tök esélytelen – a handicap zsákcipelés.
Tüske oszlop - valahol a holdon az első lyuk...
Volt a megszokott alul-felül. A handicap zsákcipelés.
A multi messziről egyszerűnek tűnt. Mászókötél majd karikák az elején. A végén a szokásos lejtős oszlop. A kettő között viszont egy rövid kötélen kellett feljutni az oszlop kezdetéig – ellentétben Moninec-cel itt nem lehetett átlengeni az utolsó karikáról. A handicap zsákcipelés.
A multi - átverős, mert nem egyszerű...
A befutó a szokásos rámpa. Sokszáz próbálkozás után végül is behúztuk egymást a csehszlovákokkal. Valahogy az az utolsó nyomorult 10 centi nem akar összejönni…
A befutó rámpa - egyszer menni fog!
A 8.5 km helyett – a büntetéseknek köszönhetően – sikerült 12 km felett futnom. Kiadós volt, ráadásul az akadályokkal kapcsolatos elvarratlan szálak is csak szaporodtak. A Predator még szimpla terepen, a legrövidebb távon és open-ben is gyilkos – nem adja magát könnyen. Az Elit pedig normál halandó számára elérhetetlen…
Fontos összetevője egy komoly versenynek a szervezés és az akadályok mellett a segítők közreműködése. Ez már Master Weekend-en is csodálattal töltött el de itt sem csalódtam. A segítők szokás szerint mosolyogtak, pacsiztak, néha még az akadályon is áttettek – de ami a legfontosabb figyeltek! Az új oldaltkapaszkodós akadálynál például kétszer küldtek vissza ismétlésre mivel nem szabályosan csináltam. A zsákcipeléshez egy kislánnyal érkeztem. Dög meleg volt és jóideje nyílt terepen, a tűző napon harcászkodtunk ezért eléggé meg voltunk tikkadva. A zsákok mellett volt a frissítős sátor de a segítő utunkat állta. Mosolyogva mondta „poty-poty” és irány a zsákokhoz, majd ha visszahoztuk ihatunk. A lány mellettem leborult hátha kegyelmet kap de természetesen nem kapott. Ez van és ennek így kell lennie egy komoly OCR versenyen. Akinek nem tetszik az menjen a szigetre a gyönyörűzni a gumicsíkon.
Poty-poty! Majd ha visszahoztad iszol :)
Beszámoló és képek: Szimi
