Aki igazán ismer, az tudja rólam, hogy én soha nem elégedtem meg a nyújtott teljesítményemmel, és mindig többre törekedtem. Ez nyáron is így volt, valamint motiválatlannak éreztem magam, és nem láttam túl nagy kihívást a közeli Spartan Rac-ekben. Engem a HH világa nem érdekel.  Szóval, ekkor láttam, hogy Ulrich Gábor barátom érdeklődik az izlandi 24 órás Spartan Race Ultra VB felé. Mondanom se kell, hogy egyből belelkesedtem és azonnal fel is hívtam. Kiderült, hogy Koller Gábor Barátom rendezi ezt az utat, azonnal felvettem vele a kapcsolatot és innentől kezdve már sínen is volt a dolog. A valcsai Ub eredményemből kiindulva egyáltalán nem aggódtam azon, hogy mi lesz majd ott velem. Fejetlennek tűnt a szervezés, mindent olyan bután közöltek le, az ottani versenyszervezők. A regisztrációnk megvolt, de tudatlanok voltunk a versennyel kapcsolatos szabályokat tekintve. Lassan elkezdték közölni a fontos információkat, valamint kötelező felszerelést is kellett vinnünk. A kötelező felszerelésről röviden annyit, hogy az elsősegélycsomagon és frissítéseken kívül vízhatlan felszerelést kellett még vinnünk magunkkal, kabát, nadrág, kesztyű, meleg ruha stb. Itt ezek után eluralkodott a káosz a külön ultrás facebook chat csoportunkban. Ment a variálás, hogy mit és hogyan, miért, és csak az a jó. Felhúztam magam ezen, és inkább kiléptem a fenébe. Gondoltam a Decathlon úgy is a segítségemre lesz majd. Nem szeretem, ha valaki túlgondol valamit, oda kell állni és csinálni, aztán lesz, ami lesz! Így hát e döntésem után egyedül vágtam neki beszerezni a felszerelést, jóval nyugodtabban, és azt vettem, amit jónak láttam. Stresszes és feszült időszak volt ez. Mindig vártuk a végleges játékszabályokat, mert szinte minden mailben volt valami változás. Már nem érdekelt ez sem! Fejben elterveztem, és ahhoz tartottam magam. 

Eljött hát a nap, kiutaztunk. Minden frankón le lett szervezve, épségben kiértünk.  Eszméletlen száraz hideg csapott meg minket, de Én megmondom őszintén, hogy élveztem ezt az időt, kellemes volt számomra. Minden tiszta jég. A verseny előtti napon, az-az pénteken vettük át a kötelező eligazításon a rajtcsomagunkat. Ide mindenki feszülten érkezett, de a szervezők remek hangulatot varázsoltak, és mindenki motiváltan és nyugodtan vette át a rajtcsomagját. Ez a csomag a megszokott dolgokon kívül, egy mezet is tartalmazott. Aminek a fényvisszaverő részére, ott a helyszínen írtuk rá a rajtszámunkat. Ezt a versenyen mindvégig viselnünk kellett. Este gyorsan bepakoltuk a depós cuccainkat. Ennek a táskának, doboznak is meg volt határozva a maximális mérete. Ezen se görcsöltem túl sokat, a bőröndöm nem haladta túl a megengedett méreteket, így hát lazán ebbe pakoltam. Szombat reggel 9 órakor egy hotel előtt kellett gyülekeznünk. Innen buszokkal vittek minket a verseny helyszínére. Persze erre a buszra is előzetesen kellett, drága pénzért jegyet váltanunk. A fesztiválterületnek egy fedett fűtött műfüves focipálya adott otthont. Volt itt minden, próba akadályok, büfé, lazító rész, és Mi versenyzők külön kaptunk egy hatalmas részt a depós dolgainknak. Ide elvileg csak a versenyzők és a segítőik jöhettek be. Párunk frissítését drága Kovács Piroska vállalta el. Elfoglaltuk hát a helyünket és ellenőriztük a kötelező felszerelést.  Amit végig magunkkal kellett vinni a verseny alatt az: 2 fejlámpa, izolációs fólia, meleg kabát, elsősegély csomag, víz, vízálló ruházat, síp, gél és valami kaja volt. Fordítási hibákból adódóan volt, aki berántó zsinórt is hozott magával, persze ez nem volt része a felszerelésnek, de sokan mindent elhisznek a google-nak. :D  mert  Google a barátom. :D Ezen nagyon jót mosolyogtunk!  Én a vízhatlan nadrágot és a vízhatlan kabátot felvettem a téli futóruhámra a többi kötelező felszerelést a hátizsákomba tettem, és így vártam a rajtra. Enyhén melegem volt a verseny előtti beszédet hallgatva. :D Alig vártam már, hogy kimenjünk a friss levegőre és végre megkezdődjön a verseny. A jópofa viking ceremónia után szépen lassan a közel 5-600 ember kizsilipelt a fedett pályáról, és elfoglalta a helyét a rajtzónában.

Kereken 12 órakor megkezdődött a verseny. Vitkai Elemér barátommal közösen vágtunk neki az első pár körnek. Egy közel 5 km-es bemelegítő kört tettünk meg, az ottani kisvárosban, majd rákanyarodtunk a versenypályára. Már a prológnál elkezdett esni az eső. Szeretek esőben futni, de itt akkor más volt a helyzet. Aggódtam az eső miatt, és reméltem, hogy hamar el fog majd állni. Persze ez nem jött össze! Majd miután rákanyarodtunk a pályára szépen lassan jöttek az akadályok. Végre terepen futottunk. Az első két mászós akadályt a Monkeybart és a Twistert az első körben kihagytuk, így ez által lényegében sehol nem volt torlódás az akadályoknál, szuperül szétoszlott a tömeg. Egyedül az Atlas carry-nél vártam egy picit.

Megkezdtük a várva várt hegymenetet, mászást. Meredek volt, és közben esett az eső és fújt a szél. A hegytetőn volt a legdurvább a szél, esővel párosulva finom volt.  60-70 km/h-s szél tuti, hogy volt. Az első körben sorra gyűrtük le az akadályokat, kivéve az Olympust. Nagyon csúszott, úgy hogy maradt a 30 burpee. Itt nagy szívatásnak éreztem azt, hogy három olyan akadályt, ami erőt igényel, egy helyre tettek. Tyrolean​ ​traverse  (lajhármászás) ezután egyből Rope climb (kötélmászás) itt nem a jól megszokott vastag kötéllel, hanem jóval vékonyabbal és ráadásul nagyon csúszós is volt. Rögtön ezután jött az Olympus. Majd indultunk vissza a fesztiválterület felé.  Volt itt egy rész, amit egy körben kétszer érintettünk, odafele Bender majd Vertical cargo, visszafele pedig Vertical cargo és úgy a Bender és utána egyből A-cargo.

Nagyon jó érzés volt, hogy éjfélig Sisak Zsófi-ék önkénteskedtek itt. Amíg ott voltak, addig minden körben buzdítottak. Jó érzés volt magyar szavakat hallani a hangosbemondóból!  Motiváló volt! Majd Farmer walk, tele vödör homokkal meg egy kis homokzsák. Visszafele még egy hosszú erőltetett hegymenet, meredek leereszkedéssel. Lápos, vizes részek, majd lassan jött a dárda. A dárdát durva fekete szivacsba dobtuk. Nem volt könnyű kihúzni belőle. Első körben a volunteerek nem győzték vissza kötözni a dárdához a kötelet. Csak a kötél jött, a dárda a szivacsban maradt. Ez után újra homokzsákcipelés. itt is kevés szintemelkedéssel, kissé hosszan kellett cipelni. Innen még kb 1-2 km és a fesztiválterületen voltunk, ahol megint szívás volt, az hogy, egybe tették ismét az erőt igénylő feladatokat. Plate drag, súlyt kellett magadhoz húzni majd visszarángatni. Jó nehéz volt, aszfaltra volt helyezve. Az első körökben a vizes jégen állva egyszerűbb lett volna magadat oda húzni a súlyhoz. A többi körben meg az aszfalthoz fagyott. Valamikor szinte képtelenség volt megmozdítani. Ezután jött a Hercules Hoist (súly felhúzás), itt is kellemes volt, amikor a csiga meg se mozdult, mert befagyott, vagy a zsák lefagyott az aszfalthoz. Átmásztunk a jeges faszerkezetű Bridgen és jött is a Multirig, (gyűrűs akadály) nagyon jó gyűrűk voltak, még az utolsó körben is megcsináltam. Innen fordultunk be a depóba. Nagy vonalakban így nézett ki egy kör.

Minden egyes körömet nem mesélem el, csak azt, ami maradandót alkotott bennem. Vicces volt, amikor álltam a Monkeybar előtt és vártam, hogy csituljon a szél, valamint azt méregettem, hogy-hogy fogom majd megcsinálni. Ekkor megszólalt mellettem Szőnyi Ferenc.
" - Itt mit kell csinálni?"  -  erre én
" - Fel kell kapaszkodni, és mint egy majom végig mászni."
" - Na de oda?!" :O  
Bizony, messze voltak egymástól és eltolva, nem egy szinten. Majdnem sírtam, amikor egy ilyen egyszerű akadályról lepottyantam, de azért voltak olyan körök, amikor lazán sikerült, nem fújt a szél, és már nem úgy csúszott.
Bender,  naaa majd itt megmutatom. A nagy francokat, ez is csúszott, és azt se tudtam, hogy-hogy álljak neki.  Ez minden körben bünti volt, egyszer a felén túlmentem, ekkor nagyon büszkén nyomtam a börpit.  Nem minden akadálynál Burpee volt a büntetés, valahol a szögesdrót alatt kellett kúszni, mászni, külön szívatás, hogy valahol bokáig érő víz volt az esőzés miatt. Volt ahol súlyt kellett cipelni. Éjfél után a jól megszokott, 30 db börpi helyett csak 15 db-ot kellett csinálnunk.

Utolsó előtti körömnek egyedül vágtam neki, a többiek nélkül. Éreztem az erőt, jó tempóban vágtam neki pedig már 50 km a lábamban volt. Ahogy faltam a km-eket úgy egyre csak fogytam el. A hegytetőre már nagyon kimerülten másztam fel. Nagyon veszélyes volt, a meredeken úgy felmászni, hogy semmi fogás, és minden tiszta jég. Nagyon féltem, nem éreztem magam biztonságban. Ekkor döntöttem el, hogy a kitűzött célom, ami 80 km volt elengedem, nem ér annyit, hogy bajom legyen. Fáradtan és meggyötörve indultam le a hegyről. Lefele menet rám szólt az egyik önkéntes. Annyit értettem, hogy fény. Ellenőriztem a lámpáim, de nem találtam bennük problémát, majd újra szólt és mutatott fel az égre. Megfordultam és felnéztem. Csoda volt! Végre teljes fényében láthattam tündökölni a sarki fényt. Soha nem felejtem el, úgy cikázott az égen, erős és szép zöld színben. Folyamatosan visszafelé tekintgettem és közben próbáltam haladni lefelé. Gyönyörű volt! Egyre halványabban láttam, de bennem ugyan olyan erősen ragyogott, amitől kicsit erőre kaptam. Ez a lelkesedés hamar elmúlt, elverte a jeges eső. Ez volt a legeredményesebb köröm, ha nincs az a fránya Bender, akkor 0 hiba.  

Nagyon fáradtan értem a depóba. Ekkor 8. voltam az open kategóriában, de már nem érdekelt, még egy kört megyek a többiekkel és Finish.  Pihentem egy kicsit, átöltöztem, ettem és négyen Vitkai Elemérrel, Koller Gáborral és Szőnyi Ferenccel közösen neki vágtunk az utolsó körünknek.  Cipőt egyszer se cseréltem, felesleges lett volna szerintem, valahol bokáig ért a víz, és a sár. A többi magyar kicsit lemaradva indult el, volt, akivel nem is nagyon találkoztam. Nehéz volt mindig elindulni a következő körre,  a melegről ki a hidegbe, mindig fáztam ilyenkor. A felmelegedett izzadt-vizes ruhám újra lehűlni kezdett, az nagyon fájdalmas volt.  A depóból kilépve az első akadály egy Yokohama teherautó gumit kellett cibálni a megadott távig a göröngyös talajon és 5 börpi. Ezt mindig nagyon utáltam.

Az utolsó körben már nagyon nem tempóztunk, kivéve Elemért, aki megtáltosodott. A hegyre felfele menet volt a legkegyetlenebb, Elemér és Feri hamar felért a tetejére, Mi Gáborral lemaradtunk, mert közénk került egy olyan nő, akit többen is segítettek, mert annyira félt felmászni. Egy nyomvonalon haladtunk, de nagy nehezen ki tudtuk kerülni őket. Kihelyeztek egy kötelet, ami segítette a feljutást. Félve és fáradtan indultam el, a kötél vége fele nagyon beparáztam. Átéreztem a 2 perccel ezelőtt látott nő érzéseit. Elfogyott a kapaszkodási lehetőség és a lábaimmal se találtam olyan felületet ahol biztosan állhattam volna. Minden tiszta jég volt, és csúszott, úgy feküdtem azon a meredek részen és próbáltam feljutni. Így még soha sehol nem féltem, egyáltalán nem éreztem magam biztonságban. Miután felmásztam még 1 óra múlva is a hatása alatt voltam, nehezen nyugodtam meg. Jócskán túl voltam a komfortzónámon. Sokan csak azt gondolják a képeimről, hogy már megint elment sárba fetrengeni, ez azért nem teljesen mindig így van, itt döbbentem igazán rá.

Az a lényeg hogy épségben beértünk erről a körről. Boldogan és nagyon büszkén haladtunk át a célvonalon. 21 óra 32 perc lett az időm, 3000+ m szintemelkedés sok-sok akadály, burpee és majdnem 71km, ez a 24. helyre lett elég az open kategóriában a 292-ből. Fantasztikus érzés volt teljesíteni, bevallom még örömkönnyeket is hullajtottam. Összegezve: Nagyon zord és kegyetlen körülmények nehezítették ezt a versenyt.  20 óra sötétség, 8 óra folyamatos esőzés, néha havazott vagy átváltott jeges esővé.  Volt, amikor fent a hegytetőn 1-2 méternél tovább nem láttunk a sűrű ködtől. Hajnalra kemény hideg, minden tiszta jég. Az akadályok csúsztak és sok megszívta magát vízzel.

A szervezés pocsék volt, ez csak a pénzről szólt. A végére még a hideg és a meleg víz is elfogyott. Az önkéntesek, már ha voltak, akkor nem mindegyik foglalkozott a szabályok betartatásával Rengetegen csaltak, ott hagyták a homokzsákot, kiborították a homokot, elcsalták a börpit.. Ez hatalmas csalódás volt, de a magyar brigád a barátaim és a gyönyörű táj kárpótolt. Itt is köszönöm szépen  Kovács Piroskának, hogy segített! Ulrich Gábornak és Szőnyi Ferencnek, hogy kölcsön adtak egy fejlámpát, amikor az enyém tönkrement. Vitkai Elemér barátomnak a közös élményeket! Koller Gábor barátomnak a szuper szervezést, nélküled ez nem jött volna létre! És mindenki másnak, aki segített valamilyen formában és bízott bennem!

Ezzel a beszámolóm végéhez és egyben az elejéhez is értem, mert a december végén ismét kissé motiválatlan lettem. Így hát, hamar ki is néztem néhány állatságot, erre az évre is. Talán egyszer majd megnyugszom...

Beszámoló: Pálinkó István