"Mi olyan akadályokat alkotunk, ahol minden érzékszervedre és koncentrációdra szükséged lesz, hogy teljesítsd!"

2017. augusztus 24. 12:00 - sebiszabi

Interjú Tóth Barnával a SpartanLegion ötletgazdájával

img_4444.JPG

Szeptember 23-án új belépőként első versenyével jelentkezik a SpartanLegion. Ez alkalomból kérdeztük meg a főszervezőt, Tóth Barnát néhány dologról a versennyel kapcsolatban. Olvassátok és jelentkezzetek mihamarabb, mert....de ez kiderül majd az interjúból.

OCR Mag.: Az olvasóknak mesélnél pár szóban magadról?
Tóth Barna.: A mozgás az egész életemet végigkísérte. Gyermekkoromat falun töltöttem és a természethez a mászáshoz való kötődésem már ekkor kialakult. A középiskolában sem lankadt a sport iránti érdeklődésem és sok mindent kipróbáltam. A főiskola választásomkor a gazdasági és a testnevelési irányt szerettem volna követni ezért Szombathelyre mentem, ahol matematika-testnevelés szakon lettem hallgató. Három évig töltöttem be a HÖK elnöki tisztséget és a rendezvényszervezésbe komolyan belekóstolhattam, valamint rengeteg sportágat ismertem meg és próbáltam ki ezen idő alatt.

1998 februárjában jelentkeztem a francia idegenlégióba és a történetem valójában innen kezdődik…
Voltam Afrikában (Csádban), Szarajevóban, Koszovóban, és Dél-Amerikában. Egy dolgot nagyon szerettem az akadálypályákat. Az utóbbi küldetéskor még jobban megerősödött bennem az elhatározás, hogy akadálypálya építéssel szeretnék foglalkozni. A Légióban a pszichikai és a testi állóképességedet akarják megtörni. Ha ezen megfelelsz, akkor azt egy életre beléd rögződik és erős leszel. Fejben dőlnek el a dolgok, ezt itt megtanultam. A légiósok azért élnek meg a jég hátán is, mert nem a felszereltségük számít, hanem a fizikális és mentális képességeik.

Mit csináltál mielőtt a SpartanLegion versenyt kitaláltad?
Csillebérci kalandpark
Amikor 2004-ben hazajöttem, akkor már érlelődött bennem a gondolat, mit kezdjek a tapasztalatommal. Légióskodásom utolsó időszakában elég sok kalandparkot láttam és érdekes módon a megvalósításhoz adtak információkat és valójában innen indult el, hogy Magyarország legnagyobb kalandparkját építem meg. 2006 óta, miután megnyitottam a csillebérci kalandparkot egyre több akadályverseny talált meg. Folyamatosan bővült a kalandparkunk és az évek során 1200 akadályt építettünk Európa szerte.
A pálya építésében részt vevő személyek olyan szakmai múlttal (ipari alpinista-, hegymászás-, sziklamászás) rendelkeznek, amelyek szorosan kapcsolódnak ehhez a fajta tevékenységhez. Az építést megelőző fázisokra is a francia tapasztalatok segítettek, amelyek mára a hazai tapasztalatokkal is kiegészültek. A megfelelő helyszín kiválasztása, az egészséges fák kiválogatása, pályaterv készítése, akadályok kialakítása mind ezt a célt szolgálja.

A sok munka mellett már hiányzott a sport és elkezdtem versenyezni és magamra figyelni. Kezdtem visszakapni saját magamat, ami nagyon tetszett. Próbáltam mindenhol maximálisan megfelelni és rájöttem, hogy a kalandpark megépítését követően ezt az életstílust szerettem volna jobban kibontakoztatni. A 2017-es év elején kitűztem magam elé, hogy itthon és a kelet- európai régióba akadályversenyeket szeretnék szervezni köré, építem az egész életemet, mert ebben érzem magam otthon és ebben érzem magam a legjobban!

img_4447.JPG

Mindvégig az volt a távlati cél, hogy csinálni fogsz majd valamikor egy OCR versenyt? Vagy inkább a verseny egyszerűen jött az előzőből? (Ha már vannak akadályok, akkor rakjunk köré egy versenyt?)
2004-ben, amikor még Franciaországban voltam rengeteg lehetőséget néztem meg, akkor ismerkedtem meg a Kalandpark építése és üzemeltetéssel a kinti körülmények között.
Amikor a francia idegen Légióból leszereltem, már akkor azon gondolkoztam , hogy miként lehet a légióban használt kommandós Akadálypályákat civilek számára adaptálni
Ezután döntöttem el, hogy inkább a Kalandparkok irányába mozdulok el. Ezt követően másfél éven át kutattam hogyan kell egy kalandparkot létrehozni. Majd 2006 áprilisában megnyitottuk a Csillebérci Kalandparkot.

SpartanLegion. Pár szóban el tudnád mondani, hogy jött a név? A “Legion”-t értem az előéleted miatt.
A Legion nem csak az előítéletem miatt lett, hanem azért is, mert nagyon speciális az idegenlégiós gondolkodás és lét, amit igazán nem is ismernek az emberek.

A holnapon azt találtam, hogy egészen jól igyekeztetek megkülönböztetni az egyes távokat. A 8 km-es távokon közepes, a 16 km-esen nehezebb akadályokat ígértek. Akkor nem csak az verseny hossza változik ezek szerint?
Azt az oldalt, amit láttál és, amit a látogatók is használnak kifejezetten a csillebérci versenyre készítettük.
A végleges honlapunk, amin sokkal több információ lesz, pedig augusztus 28-án készül el. Itt olvashattok blogokat sport dietetikustól, felkészülési ötleteket az akadályokhoz és betekinthettek hosszabb távú terveinkbe is.

Ami a versenyeket illeti, nemcsak a verseny hosszában, hanem az akadályok nehézségekben is igyekszünk különbséget tenni. Azt szeretnénk, ha a versenyzők is éreznek a különbséget az egyes Távok között.
A 8 km-es versenyt kifejezetten a kezdőknek, első versenyeseknek ajánljuk vagy azoknak, akik egy gyors sprintet szeretnénk, akár 40 perc alatt lefutni. A 16 km már embert próbálóbb távot, szintkülönbséget és akadályokat rejt magában, kifejezetten edzett, felkészült versenyzőknek ajánljuk.

21083400_1263236047119416_9070967152165448706_o.jpg

Amennyi elárulható: mennyivel illetve miben lesznek nehezebbek a hosszabb távon a akadályok?
Erre a kérdésre nehéz válaszolni, mert nem mindenkinek ugyanolyan nehéz az egyes akadályok végrehajtása.
Ha ezt százalékban szeretném kifejezni, akkor kb. a 30-40 százalékkal nehezebbek a hosszabb távon az akadályok.

Ti is abban hisztek, hogy nem tudjuk, hogy mi vár ránk? Majd ott meglátjuk?
Nem fogjuk kiteregetni a lapjainkat előre.
Ahogy az a légióban is volt, sosem tudhattuk, hogy mi vár ránk egy esőerdőben, ezt továbbvisszük és a versenyzők sem tudják, hogy mi vár rájuk… A célunk, hogy túllépjünk a szokásos akadályokon, amiket már ,,unásig” mászunk a hasonló versenyeken. Mi olyan akadályokat alkotunk, ahol minden érzékszervedre és koncentrációdra szükséged lesz, hogy teljesítsd!

Érdekesnek hangzik a csoportos 5 km-es verseny. Mesélnél róla egy kicsit? Mik a szabályok? Mindenkinek teljesítenie kell a távot? Mi számít az eredménybe? Stb.
Több dolog inspirált, hogy miben tudnánk megkülönböztetni magunkat induló versenysorozatként.
Az egyik a szellemiség és akadályok mellett, a csoportos 8 fős verseny lett, mivel ilyennel még sehol sem találkoztam eddig. A légióban is rengeteg olyan eset volt, mikor sérültet kellett vinnünk a mocsárban és közösen küzdeni a táborba jutásért. Itt persze nem lesz ilyen komoly a helyzet, de olyan akadályokat alkottunk, amiket csak együtt tudnak legyőzni. A különlegessége az lesz, hogy 50kg súlyt kell cipelni a csoportnak és különböző eszközökre, mint kések, bozótvágó, mászókötél is szükség lesz, hogy célba érjenek. Lesz olyan akadály, amit a legjobbak is 15 perc alatt fognak teljesíteni. Akkor teljes tették az akadályt, amikor mind a nyolcan áthaladtak rajta. Ezzel szerettünk egy jó bulit, illetve cégeknek egy extrém csapatépítő tréninget alkotni.

 

Ha valakinek nem sikerül egy akadály, mi lesz a büntetés? Lesz egyáltalán bünti?
Egy akadálynak többször is neki lehet, futni, de ha nem sikerül, lesz bünti. Három különböző izom csoportot mozgatunk meg a büntetéssel ezért három különböző feladatot kell végrehajtani a versenyzőknek:
20x BÜNTETÉS-nek hívjuk: 20 db guggolás, 20 db fekvőtámaszban karhajlítás nyújtás és 20 db felülést kell végrehajtani. A 3 büntetőfeladat sorrendje nem cserélhető meg!

Milyen időmérést fogtok használni?
Chipes időmérést

Láttam, hogy a legkisebbekre is gondoltatok. Milyen korosztályokat vártok és hogyan szervezitek az pályákat és az indulásokat nekik?
A legkisebbeknél négy éves kortól várjuk a jelentkezőket. Minden korosztálynak különböző időpontban lesz verseny különböző távokkal, ami a korral növekszik, kicsit nehezebb akadályokkal is.
Futamok: 11:00: 4-6 évesek, 11:20: 7-8 évesek, 11:40: 9-10 évesek, 12:00: 11-14 évesek.

 20861667_1259016044208083_8681760315610882023_o.jpg

Mit kínáltok az önkénteseknek?
Az önkéntesek:
egész napos ellátást (ételt és italt),
jó minőségű Spartanlegion Joma pólót,
belépőt egy tetszőleges következő versenyre és
egy börzsönyi kalandpark belépőt kapnak.
Jelentkezni itt tudtok: info@spartanlegio.com

Nyilván nem egyszeri alkalomban gondolkodtok. Ha jól sikerül a bemutatkozás a tervek szerint milyen gyakran találkozhatunk majd újra veletek?
Már idén is tervezünk más helyszínekkel, de a jövőre már egy komplex versenynaptárt csinálunk itthon és külföldön is.

19495685_1520606724662161_1160207994_o.jpg

Tetszik a szlogen: “Akadályokban nem ismerünk lehetetlent”. Kreatív akadályötletek tehát mindenek felett?
Az akadályokban feltétlenül szeretnénk kihasználni a Kalandparkokban épített akadályok lehetőségeit, amik egy kicsit másabbak talán néha nehezebbek is mint a megszokottak

Mit szeretnétek még elmondani, amit nem kérdeztem meg és úgy érzitek fontos a versenyzőknek?
Amennyiben augusztus. 31-ig neveznek bármelyik versenyünkre (kivéve a gyerekre), azok 10.500 Ft értékű ajándékot kapnak: 2 alkalmas belépőt az Akadálypályánkra, amelynek értéke 8000 Ft, illetve egy 2.500 Ft értékű törökmezei akadálypálya belépést is. Ezt automatikusan adjuk azoknak, akik neveznek!
Ezek mellett, pedig alkossatok 8 fős csapatokat és próbáljátok ki magatokat a Csoportos versenyeinken is, akár komoly versenyként, akár extrém csapatépítésként.

Nevezés

Nevezés a 8 km-es egyéni távra (kezdőknek, 40-50 perc alatt teljesíthető - 12.090 Ft)
Nevezés a 16 km-es egyéni távra (tapasztalt futóknak komoly szintemelkedéssel - 15.190 Ft)
Nevezés csapatban (cégeknek csapatépítéshez, baráti társaságoknak, max. 8 fő - 61.690 Ft/8 fő, tehát: 7.711 Ft/fő)
Nevezés a gyermekfutamra (több korcsoportban - 4.650 Ft)

„ Az igazi álmoknak az akadályok adnak erőt. Máskülönben nem változnak tervekké, hanem csak álmok maradnak. Éppen ez a különbség az álom meg a terv közt. (...) Az álmainkat nem készen kapjuk, lassanként bontakoznak ki, talán végül másként is alakulnak, mint ahogyan megálmodtuk őket...”
(Alessandro D`Avenia)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr6112775832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása