Bakonyi András beszámolója Vércse100 teljesítménytúráról

2017. augusztus 17. 10:34 - sebiszabi

20862200_888813481257001_893404388_o.jpg

Nem OCR, oké tudjuk. Ám Bakonyi Andris és Pálinkó István futása az egészen elképesztő kategóriába tartozik, hogy muszáj helyet adnunk András írásának, ha már őt meg a OCR világon keresztül ismertük meg. Szóval pár szó a túráról. A Vércse egy 102 km hosszú és 2590 m pozitív emelkedésű teljesítménytúra, ami a Gerecsét és a Vértest is átszeli 50-50 km-es részekben. A szintidő legalább 20 óra (részletek itt), legalábbis ha úgy döntesz, hogy futva mész végig. Ők így döntöttek, de minden további duma inkább legyen Andrisé, miközben mi áhitattal és csodálattal hallgatjuk ezt.

A Vértes és a Gerecse. Tudtuk a VÉRKÖR-ről, hogy alattomos. Az időpont kiválasztást nagyon figyeltük és terveztük 2 héttel előtte. Néztük az időjárást, kis borulást írt, esővel 30fokkal. Gondoltuk az teljesen jó lesz. Teltek a napok és egyre melegebbet írt arra a napra. Tehát 38-40 fok tuti volt, de eső semmi. Reggel, 4 óra alvás után utazás a célhoz ahol az egyik autót ott hagytuk és a másikkal mentünk át a Turul emlékműhöz. Becsekkoltunk és start. Pisti az első lejtőn csúszott egy nagyot akkor nevettünk, hogy:
" - ez jól kezdődik!"
Az első szakasz a sötétben szinte, mint a horror filmekben: benőtt fás, sötét terület, sziklás ösvényekkel, elhagyatott házakkal. Néhol lehetett érezni a vaddisznó szagát, láttad a friss túrásokat mindenhol, a friss pata nyomát. Tapsoltunk, kiáltottunk közben, hogy nehogy megtámadjon valamelyik. Néhol szempárok kerültek elő a sötétből és nem tudtad mi lehet az. Kezdett kivilágosodni, jobban éreztük magunkat. Mentünk előre és vártuk a km-ket, hogy teljenek.

20883408_888813281257021_1621763168_o.jpg

Nagyon hosszú emelkedők voltak, amik kivettek az ember energiájából. Nevetgéltünk, hogy 2 hülye eljön ide, ilyen melegbe, 102 km-t futni...szépen fogalmazva, visszagondolva a melegre meg mindenre "önszívatás" volt ebben az időjárásban. Folyt a víz a könyökünkön mint a csapból, amikor csöpög, vert a víz mindkettőnket. Apró legyek repkedtek a szemünkbe, amik nagyon idegesítőek voltak, néhol a csalán csípett össze. Gyönyörű tájak voltak mindenhol az kompenzálta az egészet! Útközben senkivel nem találkoztunk az erdőben, csak egy kóbor kutyával és egy túrázóval, meg fakitermelőkkel ritkán, akik szintén gondolták magukban: "betegek". Szárliget felé tartva elfogyott a vizünk. Előtét lévő településnél megkérdeztük mennyire van Szárliget és a válasznak nem örültünk.3-4 km és mutatott az úton, hogy arra. Gondoltam az mindegy, mert mi a hegyen keresztül megyünk úgy meg jobb lesz a buli. Pálinkó meglátott egy nyomos kutat. Úgy rohantunk oda, mintha a kisgyerek a csokit kapná. Nem sok kellett hozzá, hogy fürödjek. Fejemet alá tettem, kulacsokat töltöttük stb. Egy aranyos, kedves néni jött oda fagyival, hogy vegyünk bátran, bár nem fogadtuk el, de nagyon jól esett a kedvessége. Fél úton a boltnál megálltunk egy sört, energia italt, colát inni. Jól esett nagyon. Itt kb. A térdem feladta a dolgot. Fájt, szúrt. Fájdalomcsillapitóval jobb lett egy kicsit, de onnantól kezdve erőltetett tempóban tudtunk menni. Mindenhol az árnyékot kerestük.

20883459_888813357923680_205017633_o.jpg

Felfele fogat összeszorítva mentem, Pálinkó meg biztatott, hogy menni kell, ne álljunk meg. Tudtam, hogy ez a 15 órás idő már nem jön össze, amit szerettünk volna. Tudtam, ha megállok, nem jön el senki értem, menni kell. Kezdet besötétedni. Pálinkó szólt, hogy 60 km-re vihar tombol.... Az nem gond, mire ide ér célba érünk. 10 perc elteltével a távolban egyre több villámot látunk és kezdett fújni a szél, recsegtek a fák, a szempárok villantak fel ismét a sötétségben, kutyák ugatását hallottuk egyre közelebbről.

" - Ez biztosan már Oroszlány lesz. "
" - Ez még tuti nem, van még hátra legalább 4 km a városig".

Így is volt. Az erdő széli kisebb elhagyatott, nyaralókat értük el. A két hülye gyerek, akik ilyenkor itt megyünk.

" - bazmeg soha nem érünk be a városba, mikor lesz már végre itt a cél!?"

oroszlany.jpg

Megláttuk....OROSZLÁNY TÁBLA. Olyan jó volt ránézni. De az utolsó 2 km már szenvedősen jött el és olyan érzés volt, hogy soha nem érünk oda. Megláttuk a csarnokot. Síri csend, madarakat hallottuk a fenyőből, megérkeztünk. Kivettük a megérdemelt medálokat és átnyújtottuk egymásnak. Nyugodtság, boldogság töltött el mindkettőnket, hogy megcsináltuk. Azon kevesek egyike vagyunk, akik ezt teljesítették. Utána jött a legrosszabb. Levettük a cipőt, a talpakon hólyag, a melegtől a nadrágot levéve, a bőrt húztam le a derekamról, másnapra a térdem begyulladt, éjszaka jött a kimerültségtől a forgolódás. De öröm visszagondolni arra, hogy megcsináltuk Istvánnal azt, amit normális ember nem tett volna meg ilyen időjárás körülmények között. Igazi élmények voltak, amit csak ketten éltük át és mi lehettünk ott.

Beírtuk magunkat egy kicsit a világ kis könyvébe, ahol a nevünk szerepel és később majd visszatekintve mutathatjuk a gyerekeinknek, hogy nézd. Apa meg az Isti Bácsi ezt is megtették. Megerősödtünk ezen is egy kicsit. Sok sikert mindenkinek, aki kedvet kap hozzá és egy jó tanács: "Éld át azt, amit kevesen tehetnek meg, mert Te megtudod!"

Mi így ünnepeltük meg 1 éves ismeretségünket Pálinkó Istvánnal akinek nagyon köszönök mindent.

Beszámoló és képek: Bakonyi András

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ocrmagazin.blog.hu/api/trackback/id/tr4012750470

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása